Cloud 9 - Baeksoo

Cím: Cloud 9
Páros: Baeksoo (Baekhyun/D.O (EXO))
Műfaj: fluff
Korhatár: -
Figyelmeztetések: A történet a Quick! Hide behind the sofa! c. oneshotom folytatása, utalások találhatóak az első részre benne. Korábban írtam már egy rövid folytatást ehhez a történethez (Az első), ez a mostani rész pedig időben a kettő között zajlik, nem sokkal azután, ahol az első rész véget ért.



Cloud 9

Baekhyun ideges volt. Viszonylag ritkán volt ideges, de most annyira hatalmába kerítette ez az érzés, mint még soha. Talán akkor érzett még ilyen szintű nyugtalanságot, amikor nyolcadikos korában egyszer véletlenül kitörte az egyik hatalmas iskolai ablakot egy jó erősen, de igen rosszul megküldött focilabdával. Akkor biztos volt benne, hogy vége lesz az életének, mert az anyja minden bizonnyal kinyuvasztja majd a tettéért, de végül mégis megkegyelmezett neki. Akkor azért volt ideges, mert félt, hogy mi lesz a ballépésének (vagy inkább rúgásának) a következménye. Aztán legközelebb az egyetemi felvételi előtt rágta le a körmeit, de akkor is pozitív végkimenetele lett az ügynek.
Most azonban fogalma sem volt, mire számítson. Az egész annyira valószerűtlen volt, hogy még mindig alig merte elhinni, hogy megtörtént vele. Kyungsoo váratlan csókja és vallomása – ha lehet egyáltalán azt a közlést, hogy „Randizhatunk, ha akarsz, te nehéz felfogású!” vallomásként értelmezni – annyira megdöbbentették, hogy akkor szinte szóhoz sem jutott. Tényleg nem számított rá, hogy sikerrel jár a küldetése, és még mindig nem győződött meg teljesen róla, hogy a fiú tényleg komolyan gondolta, amit mondott. Ugyanis azóta Kyungsoo nem csókolta meg többé, és még csak meg se fogta a kezét, vagy közeledett hozzá bármilyen módon. Egy árnyalatnyi változás azért talán mégiscsak megfigyelhető volt a Baekhyunnal való viselkedésében: most már néha rámosolygott és újabban kevesebbszer fenyegette veréssel a fiút, ami kellemes változatosság volt. Meg persze elérte vele, hogy a másiknak pillangók röpködjenek a hasában egy kedves mosolyt követően. De ez még nem feltétlenül jelentette azt, hogy tényleg úgy kedvelte őt, nem igaz?
Baekhyun néha szinte kétségbe vonta, hogy az az eset Kyungsoo-ék nappalijában valóban megtörtént. De mindig, amikor arra kezdett gyanakodni, hogy csak álmodta az egészet, mindössze annyit kellett tennie, hogy megkérdezte Jongdae-t a dologról. Bár a barátja nem mondhatni, hogy szívesen emlékezett vissza arra a napra, amikor betörtek Kyungsoo-ék lakásába, mert számára nem végződött olyan pozitívan a kaland, mint Baekhyun számára. Jongdae azonban biztosította, hogy a csók igenis megtörtént köztük, így megnyugodott a lelke valamelyest.
Ahogy teltek a napok, de nem történt semmi, Baekhyun elszontyolodott, hogy Kyungsoo talán mégsem gondolta komolyan a dolgot és megbánta, amit tett. Egy nap azonban, épp amikor egy dalt gyakorolt az egyik próbateremben, kinyílt az ajtó és Kyungsoo csörtetett be rajta. Táskáját lecsapta az egyik asztalra, és ő maga is felült rá; onnan nézett az éneklést abbahagyó fiúra szigorú tekintettel.
- Szóval? – szólalt meg pont akkor, amikor Baekhyun is szólásra nyitotta a száját.
- Szóval? – ismételte óvatosan a fiú, mert fogalma sem volt, mire gondol a másik.
- Nem felejtettél el valamit? – Hangja számonkérő volt, aminek hallatán Baekhyun agyának fogaskerekei nyomban zakatolni kezdtek. Vajon mit mulaszthatott el, amit a fiú így nehezményezett?
- Nem tudom – felelte végül őszintén, mire Kyungsoo hosszan, fáradtan sóhajtott fel és a szemeit forgatta.
- Tényleg fogalmad sincs?
- Ha beavatnál, Kyungsoo, talán egyszerűbb lenne…
- Emlékszel még rá, hogy betörtél a lakásomba?
- Uhm… igen – jött kissé zavarba a fiú azonnal.
- És rémlik még, hogy akkor mit mondtam neked? – folytatta a másik.
Baekhyun lázasan gondolkodott. A fiú minden szavára emlékezett, de nem tudta, mit merjen megemlíteni és mit ne.
- Azt mondtad, nyálas, de szép a dalom – mondta végül –, meg azt, hogy még mindig utálsz…
- Baekhyun! – csattant fel Kyungsoo türelmetlenül. – Nagyon jól tudod, hogy mire gondolok!
A fiú tényleg tudta, és alig tudta megállni, hogy egy bárgyú vigyor ne kússzon a képére, amiért Kyungsoo szóba hozta végre ezt a témát.
- Arra, hogy randizni akarsz velem? – kérdezte végül, remélve, hogy nem kap nemleges választ.
- Én? – kérdezett vissza nyomban Kyungsoo, és mintha egy kicsit ő is zavarba jött volna most. – Én nem mondtam olyat, hogy én akarok randizni…
- Ezek szerint nem akarsz? – faggatta Baekhyun egyenes arccal, hogy elfedje, mennyire csalódott lenne ebben az esetben.
- Én… én… - habogott a fiú, ami egészen ritka látvány volt az ő esetében. – A kérdés az, hogy te akarsz vagy nem?! – vágta ki végül kissé dühödten magát a kérdés alól, mire Baekhyunnak most már ténylegesen felfelé kunkorodtak az ajkai. Rájött, hogy a másik nem akarja egyenesen kimondani, mit akar, de ezzel arra is rádöbbent, hogy Kyungsoo egész eddig arra várt, hogy ő lép majd a helyzetben.
- Én szeretnék – mondta, mire az alacsonyabbik fiú aprót szusszantott és az arcvonásai meglágyultak. – Volna kedved randizni velem, Kyungsoo? – kérdezte immár komolyan a másik szemébe nézve.
A fiú pár másodpercig csak némán bámult rá, mint aki ki akarja élvezni, hogy végre feltették neki ezt a kérdést. Baekhyun felhevülő arccal és meglóduló szívdobogással várta a választ, amit bár sejtett, mégis teljes lényét átjárta az izgalom, míg Kyungsoo végre bólintott. Boldogan vette tudomásul, és észre sem vette, hogy szélesen elmosolyodott, amit a másik fiú halványan, de kedvesen viszonzott. Tekintetük találkozott, Baekhyun pedig úgy érezte, sosem felejti el ezt a pillantást.
- Akkor… ezt megbeszéltük – törte meg ő a kellemes csendet először.
- Aha – bólogatott Kyungsoo, akinek kezdett sietőssé válni a távozás.
- Majd kitalálom, hogy hova menjünk… és mikor. Jó?
- Oké – hagyta rá a fiú. Lepattant az asztalról, ahol eddig ült, felkapta a táskáját, és az ajtó felé vette az irányt. – Szia, Baekhyun.
- Szia – vigyorogta a fiú jókedvűen, miközben a gyomrában tucatszám verdestek a pillangók.
Most pedig itt állt Kyungsoo-ék ajtaja előtt, és idegesen törölgette izzadó tenyerét a nadrágja szárába, mielőtt becsöngetett volna. Végül egy nagyot sóhajtott, hogy legyűrje izgalmát és megnyomta a csengőt. Pár óráknak tűnő másodperc után lépteket hallott odabentről, majd kattant a zár és kitárult az ajtó. Junmyeon állt előtte.
- Oh, szia Baekhyun – köszöntötte a vendéget a melegítőbe öltözött fiú. – Mi járatban erre?
- Uhm… én Kyungsoo-ért jöttem – hökkent meg Baekhyun a másik kérdésén. – Nem mondta, hogy érte jövök?
- Nem – rázta a fejét Junmyeon, mire a küszöbön toporgó fiún egy kisebb csalódottság-hullám vonult át. Kyungsoo még csak meg sem említette a lakótársának és egyben barátjának, hogy randira mennek?
- Értem… de azért szólnál neki?
- Jövök már! – hallatszott az előszobából Kyungsoo hangja, aki már a cipőjét húzta. Gyorsan elkészült, és már ott is volt az ajtóban.
- Hová készültök? – érdeklődött Junmyeon, miközben a konyhába csoszogott, hogy kivegyen egy üveg vizet a hűtőből.
- Azt még nem tudom – vont vállat lazán Kyungsoo. – De majd jövök. Légyszi, zárd be az ajtót. Szia!
- Sziasztok – köszönt el Junmyeon, mire a másik becsukta maguk mögött az ajtót, és elindult lefelé a lépcsőn. Baekhyun szótlanul követte.
Kyungsoo csak akkor nézett rá, amikor kiértek az utcára.
- Jól nézel ki – állapította meg, mire Baekhyun mindjárt jobban érezte magát. Csak egy sima farmer volt rajta (ami azért jól kiemelte azokat a helyeket, amiket ki kellett neki) és egy ing; laza és divatos, egy csipetnyi eleganciával, de Kyungsoo dicsérete nagyon jólesett neki.
- Te sem panaszkodhatsz – vigyorgott kissé felvidulva, mire a másik fiú ajkai is egy kis mosolyra húzódtak.
- Szóval hová viszel? – kérdezte nyugodtan Kyungsoo.
- Hát… - kezdte Baekhyun kissé bizonytalanul, miközben még mindig nagyon izgult.
Igazság szerint nem tervezett túl sok mindent. Több embert is megkérdezett, hová kéne szerveznie az első randit, de nagyon vegyes válaszokat kapott. Chanyeol szerint valami jó kis programot kellene szerveznie, mint a vidámpark vagy a bowlingozás, ahol egy percig sem unatkoznának. Jongin szerint a kutyasétáltatás egy parkban igazán édes és tuti program volna, Jongdae pedig arra esküdött, hogy tökmindegy, hova viszi, csak ne olyan helyre, amit Kyungsoo utál. Végül Minseok tanácsát fogadta meg, aki szerint akár egy egyszerű séta is elég lehet, és közben legalább sokat beszélgethetnek egymással. Utána beülhetnek valahova megenni vagy meginni valamit, de a lényeg, hogy beszélgetni tudjanak. Baekhyun igazat adott az idősebb fiúnak, ki is nézett egy hangulatos kis helyet, ahova betérhetnek, de úgy volt vele, hogy majd Kyungsoo-val közösen eldöntik, mit szeretnének. A nehezebb része, amitől kicsit tartott az a beszélgetés volt, mert a fiú sosem volt valami bőbeszédű, ellenben saját magával. Baekhyun imádott csevegni, és sokszor épp ezért is járt pórul, mert néha képtelen volt becsukni a száját. Régóta vágyott már rá, hogy kettesben dumálhasson a fiúval, de most hogy itt volt az alkalma, beijedt kissé.
- Na?
- Arra gondoltam, beülhetnénk valahova meg sétálhatnánk egy jót valamelyik parkban… most amúgy is nagyon szép minden, mert… - Baekhyun ekkor megakadt, mert pillantása Kyungsoo-ra tévedt. A fiú arca kifejezéstelen volt, és nem árult el számára semmit, hogy vajon mennyire tetszenek neki a tervei. – De ha nem akarod, csinálhatunk mást is, csak gondoltam… gondoltam…
- Nem, ez jó lesz – vágott a szavába Kyungsoo ekkor.
- Biztos? – kétkedett a fiú egy kicsit. – Nem tartod unalmasnak, vagy… nem is tudom, rossznak…
- Nem, ez tökéletes – villantott rá egy kedves mosolyt gyorsan Kyungsoo, amitől megint meglódult a szíve a fiúnak. – Akkor merre megyünk?
Baekhyun beszámolt neki a helyről, amit kinézett, és ő beleegyezett, így hát elindultak arrafelé. Csendben lépkedtek egymás mellett az úton, Baekhyun pedig kétségbeesetten kutatott valami értelmes és érdekes beszédtéma után a fejében, de minél inkább rágörcsölt, annál kevésbé tudta, mit mondjon. Nagyon nem volt ez rá jellemző, de ez most egészen más helyzet volt – most nem csak a haverokkal hülyült, hanem egy igazi randin volt azzal a fiúval, aki iránt már jó ideje táplált gyengéd érzelmeket. Még mindig úgy érezte magát, mintha egy álomba csöppent volna, hiszen eddig eszébe sem jutott, hogy a másik akár viszonozhatja is az érzéseit.
A csendet végül Kyungsoo törte meg egy az egyetemmel kapcsolatos kérdéssel, és Baekhyun megkönnyebbülten kapott a szón, így egy ideig nem volt probléma a társalgás, ahogy eldiskuráltak a témáról. Kyungsoo meglepte, mikor egészen sokat és lelkesen beszélt a dalokról meg a különböző éneklési technikákról, amiket tanult. Bár egy csoportba jártak, még sosem osztották meg egymással a tapasztalataikat, így Baekhyun lelke örvendezett, hogy végre megtehette ezt vele. Ő mindig Jongdae-vel gyakorolt, és énekgyakorlaton még sosem került össze Kyungsoo-val, bár titokban mindig abban reménykedett, hogy a professzor egyszer egymáshoz osztja be őket.
Egészen addig erről beszélgettek, míg oda nem értek a céljukhoz, amit Baekhyun kinézett maguknak. A hely első pillantásra megtetszett a fiúnak, és szerette volna, ha Kyungsoo is így lenne ezzel. A kávézó és cukrászda keresztezéséből született Cloud 9 neve talán egy kicsit nyálas lehetett a másik fiú ízlésének, de Baekhyun remélni merte, hogy a hely majd más módokon nyűgözi le Kyungsoo-t. Mint például a kiváló kávéival és ízletes süteményeivel, legalábbis nagyon bízott benne, hogy azok lesznek.
Ahogy letelepedtek egy szabad, félreeső bokszba, Baekhyun figyelte Kyungsoo reakcióit, hogy vajon miként tetszik neki az, ahová hozták, de semmit sem tudott leolvasni a másik arcáról. Ez nem volt meglepő, Kyungsoo gyakran viselkedett így, de azért a fiú nem bánta volna, ha most az egyszer nem kell találgatásokba bonyolódnia a másik érzéseit illetően. Mindenesetre a Cloud 9 neki tetszett a melegséget sugárzó sárga falaival és a faborítású ülőhelyeivel. A helyiségben kivételesen nem kpop ment, ahogy a legtöbb trendi kávézóban szokott, hanem valami lágy, jazzes zene zongoradallamokkal, ami különös, meghitt hangulatot varázsolt köréjük. Pontosabban varázsolt volna, ha Baekhyun nem tért volna vissza a randi elején meglévő ideges állapotába. Ismételten úgy érezte, hogy egy értelmes gondolat nem jut eszébe, amivel újra beindíthatná a beszélgetést kettejük között, és Kyungsoo sem igyekezett megszólalni.
- Jó kis hely – nyögte ki végül Baekhyun, hogy megtörje a számára már kínossá váló csendet. Kyungsoo felnézett, a pillantásuk találkozott.
- Aha – mondta, de ekkor megérkezett a pincér, egy magas, széles vállú, feketehajú fiú, aki halványan ismerős volt Baekhyunnak valahonnan.
- Üdvözöllek titeket a Cloud 9-ban! – mondta a kötelező szöveget egy kis zárt mosollyal. – Mit hozhatok?
Baekhyun az étlapra pillantott, és gyorsan végigfürkészte a kínálatot. Hamar választott valami kedvére valót.
- Kyungsoo? – adott elsőbbséget a másiknak.
- Egy szelet epertortát és egy cappuccinot kérek szépen – rendelt a fiú, majd Baekhyun is közölte a választását, amit a pincérsrác gyors macskakaparással jegyzett le a kis noteszába.
- Egy perc türelmet – mondta, és hosszú lábaival a pult felé indult.
- Szóval… szereted az epret – állapította meg Baekhyun a nyilvánvalót, hogy végre beindítsa a beszélgetést. Egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy hiba volt megfogadni Minseok hyung tanácsát, mert még ő is – akire pedig nem volt jellemző – kezdett befuccsolni azzal, hogy szóval tartsa a másikat. Pedig annyira szerette volna, ha Kyungsoo sokat mesélne neki…!
- Um… igen.
- Nem is tudtam, pedig egy csomó mindent megtudtam rólad, mióta figyellek – szaladt ki nagy igyekezetében a száján, mire Kyungsoo szemei kikerekedtek. Ijedten kezdett visszakozni, hogy mentse a helyzetet, ha egyáltalán volt még mit menteni. – Mármint… nehogy azt hidd, hogy őrült módon követlek meg ilyenek, mert nem… én csak…
Baekhyunból nagy sóhaj szakadt ki, és zavarában félrenézett. Hát ezt szépen elintézte! Totál hülyét csinált magából Kyungsoo előtt…
- Most biztos azt hiszed, hogy valami eszement kukkoló vagyok, aki… - hadarta még mindig zavarban, de ekkor gyorsan elhallgatott inkább, mert megérkezett a pincér a sütikkel és a kávékkal, amit rendeltek. Lerakta eléjük és jó étvágyat kívánva visszaslattyogott a kasszához. Kyungsoo hosszan nézett utána, ami nem kerülte el Baekhyun figyelmét se. Oh… szóval már ennyire elvette Kyungsoo kedvét saját magától, hogy a fiú más srácokat csekkol inkább helyette. Csalódottan felkapta a villáját, és kissé nagyobb erővel döfte az előtte álló, egyébként ínycsiklandozóan festő tortaszeletbe, mint akarta. Mikor felnézett, Kyungsoo még mindig a pincért nézte tűnődő arckifejezéssel, mire egy apró kis sóhajt hallatott, ami végre magára vonta a másik figyelmét.
- Asszem, ismerem a pincért – magyarázta Kyungsoo a dolgot, mikor észrevette Baekhyun morcos fejét.
- Igen? – vált erre kíváncsivá a fiú, és rögtön eszébe jutott, hogy neki is hasonló gondolatai voltak először. – És honnan?
- Jongin barátja, táncszakos ő is.
- Akkor onnan volt ilyen ismerős…
- Valami Sehunnak hívják.
- Fantasztikus – motyogta Baekhyun. Kezdte úgy érezni, hogy túl sokat beszélnek a srácról.
- Egyszer láttam egy fellépésüket, amikor Jongin elhívott, hogy nézzük meg.
- Aha – vont vállat Baekhyun, és már meg sem próbált úgy tenni, mintha érdekelné a téma. Kicsit bántotta, hogy Kyungsoo a randijuk kellős közepén többet beszél egy félig idegen fiúról, akit nem is ismernek, mint magukról.
- Na, mindegy – hagyta annyiban a dolgot végre a fiú, de ez sem sokat segített a helyzeten. Nekilátott az epertortájának, és egy ideig egyetlen szó sem hangzott el köztük.
Baekhyun nem tudta, mit mondjon. Az egész találkozó olyan kínos volt, pedig nem így képzelte el ezt, ó, a legkevésbé sem így. Ő csak egy könnyed, jó hangulatú randit akart, amin jobban megismerhette volna Kyungsoo-t, ehelyett itt ültek feszengve, nem tudván, mit is kezdjenek egymással.
- Na, és… mit is mondtál, ki a kedvenc énekesed? – szólalt meg bizonytalanul Kyungsoo, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felélessze a teljesen ellaposodott társalgást. Baekhyun felnézett a tányérjából, és egy pillanatra azt sem tudta, mit kérdezett a másik, annyira belemerült a negatív gondolatokba.
- Uhm… szerintem még nem mondtam – motyogta válaszul.
- Akkor… elmondod? – erőltette tovább a dolgot a fiú.
- Tényleg érdekel? – kérdezett vissza Baekhyun félszegen, az őszinte kérdés csak úgy akaratán kívül bukott ki belőle.
- Tényleg – felelte Kyungsoo, akit mintha meglepett volna a kérdés. – Mondd, Baekhyun, valami… valami baj van?
- Baj? Miért lenne baj?
- Olyan furán viselkedsz, mintha… mintha nem is te lennél.
Baekhyun beharapta az ajkát, és nagyot sóhajtott. Szóval Kyungsoo is észrevette. De hogy ne vette volna észre azt, ami ennyire nyilvánvaló?
- Olyan csendes vagy és komor – magyarázta tovább a fiú. – Nem ilyen szoktál lenni.
- Én csak… gondolkodtam. – Baekhyun nem tudta, hogyan folytassa, vagy hogy egyáltalán elmondja-e, mi bántja, de Kyungsoo semleges arca láttán mégis kitört belőle. – Mondd, Kyungsoo, akarod te ezt egyáltalán? Mert… Tudod, én annyira akartam, hogy ez a mai nap jól sikerüljön, mégis olyan pocsékul érzem magam, hogy az… egyszerűen… áh! Nem jött össze, mert egy idióta vagyok, és erre minden bizonnyal már te is rájöttél, és megbántad, hogy eljöttél velem, mert… nem akarsz engem úgy, ahogy én akarlak téged. Így van, ugye?
- Ezt meg mégis miből gondolod? – ütközött meg Kyungsoo a kis kirohanásán.
- Hát… nem is tudom, talán abból, hogy arról a pincérről több szó esett köztünk, mint bármi másról. Ja, és Junmyeonnak még csak meg se mondtad, hogy randizunk… Miért? Talán szégyelled, hogy…
- Butaságokat beszélsz, Baekhyun – vágott ekkor a szavába Kyungsoo. Letette kezéből a kisvillát, és egy szalvétával megtörölte a száját, majd határozottan a fiú szemébe nézett. – Azért beszéltem keveset, mert alapból se vagyok egy fecsegő alkat, tudod jól, de megzavart, hogy te se mondasz semmit… azt hittem, te vagy az, aki meggondolta magát velem kapcsolatban.
- Micsoda? – ámuldozott Baekhyun a másik hallatán.
- Nem vagyok valami szórakoztató társaság – kezdett a szalvétájával babrálni Kyungsoo, miközben beszélt –, és azt hittem, megbántad, hogy elhívtál, ezért nem erőlteted meg magad… ezért vagy olyan csendes.
- Dehogyis! – tiltakozott erre a másik. – Én csak… baromira izgulok.
- Izgulsz? Te? Byun Baekhyun izgul? Mégis miért?
- Mert veled randizom?! Kyungsoo, én kedvellek téged, és komolyan gondoltam, amit…
- Amit? – pislogott rá a másik nagy szemekkel, és most olyan aranyos volt, hogy Baekhyun legszívesebben a két tenyere közé fogta volna az arcát.
- Amit a dalban mondtam… - jött a saját maga szavaitól zavarba a fiú.
- Á, igen, a dal. – Kyungsoo ekkor mosolygóssá váló hangja nagyon tetszett Baekhyunnak, de még mindig nem tudta, pontosan mit kéne gondolnia. Neki egyértelmű jelre volt szüksége végre! – Az a dal igazán feledhetetlen volt, Baekhyun.
- Tényleg komolyan gondoltam, bármennyire is volt nyálas… - motyogta a fiú.
- Én is komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, randizzunk – mondta csendesen Kyungsoo.
- Akkor nem utálsz? – kérdezte reménykedve Baekhyun, a másikra függesztve szemeit, miközben egyre hevesebben vert a szíve. Még mindig iszonyatosan izgult, és nem tudta eldönteni, hogy rettentő módon vágyik arra, hogy megtudja a másik válaszát, vagy egyáltalán nem akarja hallani.
- Egyáltalán nem utállak, Baekhyun – mondta Kyungsoo halkan, de a másik így is minden szavát tökéletesen hallotta. – Sokkal inkább azt utáltam, hogy nem utállak. Bár kezdetben elég idegesítőnek tartottalak… De ez azért volt csak, mert még nem ismertelek elég jól ahhoz, hogy tudjam, miért viselkedsz úgy mindig, ahogy szoktál. Te bizonyára nem tudod, de valójában… én is szemmel tartottalak téged egy jó ideje. És rájöttem. Azt hiszem, azért viccelődsz meg bolondozol egyfolytában, mert képtelen vagy elviselni, ha nyugtalan a hangulat körülötted… Ha valaki szomorú vagy komor, utálod, hogy az, ezért inkább megpróbálod felvidítani valami bohóckodással, hogy oldd a hangulatot, és hogy mosolyokat láss magad körül, mert a nevetés felszabadít. Így vezeted le a saját feszültségedet is… és így mutatod ki a szeretetedet is mások iránt…
Baekhyun némán meredt a fiúra a hosszan kifejtett jellemzés hatására. Eddig a leghalványabb fogalma sem volt róla, hogy Kyungsoo ennyire megfigyelte őt, és lenyűgözte, hogy milyen pontosan kiismerte. Teljesen igaza volt mindenben, amit mondott. Utálta, ha az emberek feszengtek körülötte, vagy lógatták az orrukat, ezért inkább mindig ellőtt valami poént, hogy feldobja mások kedvét. A pozitív gondolkodás rendkívül fontos volt számára, ami nélkül túlságosan ijesztő és csüggesztő lett volna számára a való világ, ezért inkább ebbe kapaszkodott erősen.
- És ez volt az, ami megtetszett benned, Baekhyun. Hogy a felszínen úgy tűnik, mintha csak képtelen volnál befogni a szádat, de igazából azért csinálod, hogy mindenki jól érezze magát… és akkor te is jól fogod. Remélhetőleg. Ugye? Legalábbis én így látlak téged, Baekhyun.
Annyit mondogatta ma Kyungsoo a nevét, hogy lassan a felhők között kezdte érezni magát. Nem sűrűn fordult elő vele, hogy nem tudott megszólalni, de a számára kedves fiú ma elérte, hogy elálljon a szava. Egy boldogság-hullám futott végig a gerincén, szétáradt az egész testében, és egy derűs mosoly ült ki az arcára. Nem az a jól megkomponált, magabiztos vigyor, ami sokszor használt, hanem igazi, őszinte, egészen szerény kis mosoly.
- Kyungsoo, én azt se tudom, mit mondjak… - szólalt meg nagy nehezen, kissé összeszorult torokkal. Nem akarta, hogy a másik rájöjjön, de egészen meghatották a fiú szavai. – Én csak… Köszönöm.
- Micsodát?
- Hogy ezt elmondtad. És ne haragudj, hogy tönkretettem a mai napot… - mondta kissé szégyenkezve.
- Nem tetted tönkre – ellenkezett Kyungsoo, és Baekhyun örömmel fedezte fel, hogy a másik fiú fülei is pirosak, vagyis ő is izgult. – És ami Junmyeont illeti, hogy neki miért nem mondtam el, nos, azért nem, mert nem akartam elkiabálni a dolgot. Nem akartam beleélni magamat, hogy aztán pofára essek, mert két perc alatt rájössz, hogy nem vagyok olyan csodálatos, mint azt hiszed. Mellesleg, fogalmam sincs, miért…
- De igenis az vagy! – tiltakozott Baekhyun hevesen erre. – Csak azt nem tudom, hogy ha eddig se utáltál, akkor miért csináltál mindig úgy, mintha legszívesebben kinyírnál?
- Azért, mert magamnak se akartam bevallani, hogy tetszel – vont vállat Kyungsoo. – Nem könnyen esek bele valakibe, és… nem is akartam, hogy ez megtörténjen, mert rossz vagyok az ilyesmiben.
- Mármint?
- Hát az egész randizós-járós dologban – mormolta a fiú. – Nem vagyok egy született Casanova, nem tudom, feltűnt-e…
- Az fel… - húzódott még szélesebbre Baekhyun mosolya. – De nekem így tetszel.
Kyungsoo megeresztett egy kedves kis mosolyt, azt a szégyenlős fajtát, amit akkor szokott, amikor bókolnak neki és nem tudja, miként fogadja.
- Akkor jó – mondta a tányérjának. Baekhyun megkönnyebbülve, egyre növekvő jókedvvel nézte őt.
- Kérdezhetek valamit? – jutott valami hirtelen az eszébe.
- Persze.
- Eljönnél az én következő fellépésemre? – adta elő a kérését. Jongdae-vel rendszeresen léptek fel itt-ott a városban, egy kis pénzt keresve ezzel, és a többi barátjuk néha elment megnézni őket, de Kyungsoo-tól csak egyszer merte ezt megkérdezni, amit a fiú akkor visszautasított. Azóta se volt bátorsága hozzá, hiszen abban a hitben élt, hogy nincs oda érte…
- Szívesen – felelte Kyungsoo. – És ne haragudj, hogy akkor régen nemet mondtam. Nem igazán álltam a helyzet magaslatán…
- A lényeg az, hogy most nem mondtál nemet – énekelte Baekhyun.
Felkapta a villáját, és nagy lendülettel bökte a tortájába egy újabb falatért. El se hitte, ami történt most. Kyungsoo tényleg kedveli őt. Sőt, már jó ideje kedveli és tetszik neki. Hát, ez eszméletlen. És randiznak! Valódi, igazi, csodálatos randin vannak, ami bár pocsékul indult és borzalmasan végződhetett volna, de nem így lett. Ha ezt elmeséli Jongdae-nek…! Nem fogja elhinni! Na, jó, talán mégis elhiszi, de nem számít, mert Kyungsoo és ő hivatalosan is randiznak!


***


Megjegyzés: Aki Jongdae történetére is kíváncsi volna, ne aggódjon – valószínűleg meg fogom írni az ő kis melléksztoriját is a jövőben. Valamikor. Talán még ebben az évszázadban. :)

Megjegyzések