Az első - Baeksoo

Cím: Az első
Páros: Baeksoo (Baekhyun/D.O), (EXO)
Műfaj: romantikus, fluff, egyperces
Figyelmeztetések: A történet a Quick! Hide behind the sofa! c. oneshotom rövid kis folytatása, de annak olvasása nélkül is megérthető.



Az első

A második emeleti albérlet egyik aprócska hálószobájában forró, fülledt levegő uralkodott, de a nem sokkal korábbi szenvedélyes együttléttől kimerült két fiatalt ez a legkevésbé sem zavarta. Baekhyun Kyungsoo-hoz húzódott, karját kissé birtoklón vetette át a másik vékony derekán, lábát az övéhez dugta, feje pedig a kényelmes párnán pihent. Kyungsoo félig lehunyt szemei alól nézett barátjára, miközben lassúakat lélegzett, s csak élvezte a nyugodt pihenést, amely egyre inkább az álomba merülés felé sodorta őt. Baekhyun azonban éberebb volt nála, csillogó szemekkel figyelte a fekete hajú fiút, és boldogabb volt, mint valaha, mert Kyungsoo ott feküdt a karjai közt. Érezte, hogy szíve szinte túlcsordul az iránta való heves érzelmektől, s ennek hamar hangot is adott.
- Úgy szeretlek – mondta halkan, de túlfűtött hangon, miközben ujjai lágy köröket simogattak a másik meleg bőrére a vékony takaró alatt.
Kyungsoo pillái megremegtek, szemei kitágultak. Arca egy másodperc alatt komorodott el, s zárult be Baekhyun előtt, aki rögtön megijedt, hogy rosszat tett, és túl messzire ment ezzel. Jártak már egy ideje, ma éjjel pedig együtt voltak, nem sokadszorra, de nem is először. Nem tervezte kimondani az sz-betűs szót, de a pillanat hevében kikívánkozott belőle, és nem tudta visszafogni magát. Hosszú másodpercek teltek el így, hogy Kyungsoo csak mereven bámult rá, ami alatt csak annyi változott, hogy a fiú még a szemöldökét is összevonta.
- Ezt nem kellett volna mondanom – mondta Baekhyun ekkor gyorsan, megpróbálva elrejteni csalódottságát, amiért a barátja így reagált a vallomására. – Látom az arcodon. – Baekhyun nagyot nyelt. – Nem akartalak lerohanni, csak…
- Nem, Baby, én csak… - szólalt meg végre Kyungsoo kissé rekedten, mire Baekhyun torka elszorult az izgalomtól. Imádta, ha a fiú Baby-nek hívta, amit rendkívül ritkán tett, csak ilyen intim helyzetekben. Őrülten szexinek tartotta Kyungsoo angol kiejtését, de most némi feszültség keveredett afeletti örömébe, hogy ezt a becézést hallja a fiú szájából. – Én csak meglepődtem. – Megmozdult, a tenyerét Baekhyun mellkasára helyezte. – Még soha senki nem mondta nekem, hogy szeret.
Baekhyun döbbenten meredt a fiúra, aki kissé zavartan, nem a szemébe nézve folytatta.
- Mármint ilyen értelemben…
- Ez komoly? – kérdezte Baekhyun, mert el sem tudta képzelni, hogy ez igaz lehet. Lehetetlen, hogy még soha senki nem vallott neki szerelmet.
- Aha – bólogatott egy szégyenlős mosollyal Kyungsoo, de a mosolyában volt valami szomorú. – Nem könnyű engem szeretni, tudod…
- Viccelsz?! – fakadt ki Baekhyun, és még közelebb vonta magához a másikat, de közben érezte magán, hogy mennyire megkönnyebbül. Már majdnem azt hitte az előbb, hogy valamit nagyon elrontott a váratlan vallomásával. – A lányok odavannak érted, folyton arról áradoznak, hogy te vagy a legédesebb és legcukibb fiú, akit valaha láttak és mit nem adnának érte, ha randizhatnának veled…
- Nem vagyok cuki – morogta Kyungsoo, és ez annyira kyungsoo-s volt, hogy Baekhyun felkuncogott. Nyomott egy futó csókot a másik nyakára, ott, ahol a legérzékenyebb volt a bőre, és élvezettel vette tudomásul, hogy Kyungsoo beleremegett kissé ajkai érintésébe. Még mindig elképesztő volt a tudat, hogy ilyen hatással tudott lenni a másikra.
- Sehunnie szerint ijesztő tudsz lenni – mondta vidám vigyorral, figyelve a fiú reakcióját. – Néha fél tőled.
- Szerinted az vagyok? Te féltél tőlem? – kérdezte Kyungsoo egy félmosollyal. Láthatóan nem lepte meg, amit hallott. Lehúzta magáról Baekhyun karját és összefűzte az ujjaikat.
- Nem féltem – válaszolta őszintén Baekhyun, visszagondolva azokra az időkre, amikor még korántsem állt ilyen közel Kyungsoo-hoz, hanem csak vágyakozott utána. – Csak azt hittem, hogy utálsz. De ezt te is tudod.
- Te meg már tudod, hogy sosem utáltalak igazán – mondta csendesen a másik.
- Igen, de… tudod, sokszor nehéz megfejteni, hogy épp mi jár a fejedben.
- Az igaz, hogy talán… eléggé nehezen fejezem ki magamat. De nem szeretek mindent… kiteregetni magamról. És nem szeretek fölöslegesen beszélni se. Nem úgy, mint egyesek – bökte meg célzatosan a barátja mellkasát Kyungsoo, mire Baekhyun csak egy széles vigyor felvillantásával felelt.
- De te így szeretsz engem, ahogy vagyok, nem igaz? – cukkolta őt Baekhyun szokásához híven.
- Ki mondta, hogy szeretlek? – vágott vissza fapofával Kyungsoo, de szavainak élét elvette az, ahogy újra megfogta a másik kezét, és ujjaival kezdett játszadozni.
- Így kellek neked, ismerd be – mondta tovább a magáét a szokásos csibészes stílusában Baekhyun. – Ismerd be, Do Kyungsoo!
Kyungsoo csak a szemeit forgatva nevetett rajta, de nem ellenkezett. A fiúnak ennyi is elég volt, mostanra már ennyiből is megértette őt.
- Egek, ha tudnád, mennyire imádom azokat a szív alakú ajkaidat – mondta elragadtatva Baekhyun, és odahajolt, hogy csókot lopjon Kyungsoo-tól.
Egy pillanatra megtorpant, hogy kiélvezze azt a pillanatot, amikor ajkaik még nem érnek össze, de orruk már igen, s mindketten lélegzetvisszafojtva vágynak rá, hogy megtörténjen a dolog. Imádta így felcsigázni Kyungsoo-t, amikor csak lehetősége volt rá. Aztán a pillanat letelt, és ő gyengéden, de határozottan vette birtokba a fiú ajkait. Kyungsoo most nem akart dominálni, hagyta, hogy úgy csókolja őt, ahogy akarja. Baekhyun nem vetette be a nyelvét, csak ajkaik mozogtak, de ezúttal ennyi is tökéletesen elég volt. Kyungsoo felnyúlt, hogy megcirógassa az arcát, és a fiú nem akart betelni az érzéssel.
- Utállak, te idióta – suttogta a sötétbe Kyungsoo, amint véget ért a csók. Baekhyun boldogan elvigyorodott, és még közelebb bújt a barátjához.
Utállak, te idióta, vagyis Kyungsoo nyelvére lefordítva, Én is szeretlek, Baby.


***

És még két kép Baeksoo-ról, mert nem tudtam eldönteni, melyik kerüljön ki. ^.^


Megjegyzések

  1. Sziaa.~

    Oh, egek! Ez valami halál aranyosra sikeredett.Q_Q Még mindig nem vagyok oda ezért a párosért, de ahw.~~ Elolvadt a lelkem...xD
    Örülök - nagyon örülöööök -, hogy végül rászántad magad és írtál amolyan folytatásszerűt, ami tény, hogy önmagában is megállja a helyét, mégis a két történet együtt valami olyan egész, amire az ember a való életben is vágyik és megmelengeti a szíveket.~ Ahj, nem igazán tudom, mit írhatnék, hiszen tényleg nagyon szép és nagyon aranyos lett.
    (((Tudod, írhatnál gyakrabban is.~~~~)))
    Most azt hiszem sokkal nyugodtabban fogok elaludni ennek köszönhetően.~ :') Köszönöm, hogy megírtad és olvashattam!

    Sumire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaaa!
      Az volt a cél, hogy elolvasszam a lelketeket, szóval siker :D :D Ez a kis szösszenet kb. 2 perc alatt fogalmazódott meg bennem és úgy voltam vele, ha akkor azonnal nem állok neki megírni, sosem fogom, úgyhogy gyorsan lefirkantottam. :D
      Próbálok én írogatni, de nem tudok olyan produktív lenni, mint te :( Köszönöm, hogy olvastad és írtál nekem~~ Örülök, hogy tetszett ^.^

      Törlés
  2. Szia Anna!
    Gyilkos az a kezdő kép róluk, so manly mindkettő. Ezért is megérte megnyitni a blogot. ^^
    Mondhatnám, hogy valóra vált az álmom. :-) Mármint, amikor elolvastam pár hónapja az előző oneshotot, nagyon akartam, hogy legyen folytatás. Igazán az előtt nem is nagyon foglalkoztam ezzel a párossal, de utána meg szinte megszállott lettem. Na, de most itt van a ,,folytatás" *.* Imádni való volt ez a kis szösszenet, ahogy ők maguk is. Annyira szeretem, ahogy olyan könnyeden fogalmazol, nem volt semmi túl bonyolítva. Egy kellemes kis jelenetbe csöppentünk, nem is kellett volna ide sok fakszni. Szeretem, ahogy írsz, ez a lényeg és ez az, ami nem fog változni. :-)
    Az volt az egyetlen kérdőjel még bennem az előző után, hogy Jongdae-vel mi lett? Asszem elbújt egy szobában, amikor Soo megjelent, de onnantól már nem volt vele foglalkozva. Hülyeség ezen agyalni, nem?
    Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ditta, sziaa~~!
      Mindig úgy örülök neked, mikor meglátom a neved :D Ugye milyen jó kép? ;; Mindhárom kép tetszett, az alsó kettő talán aranyosabb, de a fenti mégis jobban megfogott, így hát az került kezdőképnek.
      Nagyon hirtelen ötlet volt ez a kis folytatás, de nem akartam veszni hagyni, így gyorsan megírtam. Bíztam benne, hogy aki olvasta az előzőt, annak ez is tetszeni fog, és örülök, hogy így is lett nálad *-* Az írásommal meg a stílusommal kapcsolatos szavaid pedig melengetik a szívemet <3 Köszönöm szépen, nagyon jó ezt tudni, és igyekszem mindig hozni a szintet. :)
      Na igen, Jongdae! :D A helyzet az, hogy van még egy része ennek a sztorinak, ami időben az első és eme rész között zajlik, és amit még régebben kezdtem el, csak aztán félbehagytam, mert nem voltam túlságosan elégedett vele, ami miatt elment egy időre a kedvem tőle. Abból az is kiderült volna, hogy mi lett Jongdae-vel, de igazság szerint még egy Suchen-melléksztorit is fontolgatok, mert annyian érdeklődtek felőle az első rész után :D Most, hogy megírtam ezt a kis rövid egypercest, újból megjött a kedvem, hogy folytassam azt, úgyhogy talán számítani lehet majd rá, hogy jelentkezem még ezzel a történettel. Remélem, összejön. Szóval nem, nem hülyeség ezen agyalni! :D
      Én köszönöm, hogy olvastad és írtál nekem! :)
      Aquatic

      Törlés

Megjegyzés küldése