Quick! Hide behind the sofa! - Baeksoo

Quick! Hide behind the sofa!

- Jó, akkor most fogom magam, beosonok hozzájuk, lerakom a cuccot és már el is tűn…

- Nem! – vágott Jongdae határozottan a legjobb barátja, Byun Baekhyun szavába. – Ha már megszereztem a kulcsot Junmyeontól, én is megyek!

- De miért akarsz te jönni? – értetlenkedett Baekhyun. – Ha ketten vagyunk, sokkal nagyobb a lebukás veszélye!

- Nem érdekel, én is megyek! – ragaszkodott az álláspontjához Jongdae makacsul, miközben megnyomta a leszállásjelzőt a buszon, amin éppen utaztak.

- De minek…?

- Mert… csak!

- Ki vele! – erősködött Baekhyun, miután leszálltak a járműről és elindultak az utcán.

- Na jó, látni akarom Junmyeon lakását, ennyi az egész! – hadarta Jongdae, láthatóan bosszúsan, amiért a barátja kikényszerítette belőle a választ.

- Uh… ijesztő – jegyezte meg egy kaján vigyorral az arcán Baekhyun, mire Jongdae nem késett letorkolni őt.

- Nem én vagyok az, aki titokban becsempész mások lakásába dolgokat. És különben is a te ötleted volt ez az egész hülyeség, én csak kihasználom a magam részére is.

- De ha lebukunk, az miattad lesz.

- Ha lebukunk, az rohadtul nem miattam lesz, úgyhogy fogd be és menjünk már – morogta Jongdae.

Befordultak az egyik utca sarkán, és figyelni kezdték a házszámokat. Junmyeonék lakása a 24-es szám alatt volt, amit hamar meg is találtak. A lépcsőházba szintén nem volt nagy feladat bejutni, tekintettel arra, hogy Jongdae-nek sikerült kivarázsolnia az idősebb fiúból a lakáskulcsait valamilyen módszerrel, amiről nem volt hajlandó beszámolni Baekhyunnak. Szerencséjükre senki nem tartózkodott épp a lépcsőházban, így pillanatok alatt fenn találták magukat a második emeleten a megfelelő ajtó előtt. Először még azért becsöngettek, hogy megbizonyosodjanak, nincs otthon senki. Mikor egy perc elteltével sem érkezett válasz, Baekhyun óvatosan bedugta a kulcsot a zárba, majd halkan benyitott a lakásba.

Egy apró előszobába léptek be, ahonnan egy rövid folyosó vezetett a konyha, a fürdő, az egyik szoba és a zsebkendőnyi nappali felé. Innen nyílt a másik szoba, amiről Baekhyun tudta, hogy az Junmyeoné, így csakis a folyosóról nyíló szoba lehet a lakótársáé. Egyszer már járt itt, amikor Junmyeon tartott egy kis bulit a szülinapja alkalmából, és Baekhyunt is meghívta. A lakás egyébként úgy festett, mint egy tipikus fiúalbérlet, csak talán valamivel jobban. Bár a konyhában árválkodott némi mosatlan, nem hevertek koszos alsók és egyéb ruhadarabok szanaszét a padlón. A nappaliban inkább egyetemi jegyzetek, könyvek és egyéb személyes tárgyak kerültek a szemük elé, és Baekhyun agya nyomban azon kezdett el kattogni, hogy a dolgok közül vajon melyik lehet a szíve választottjáé.

- Gyors legyél, nem nézelődni jöttünk, csak itt hagyom a cuccot és megyünk! – szólt oda Jongdae-nek, amikor látta, hogy elindul Junmyeon szobája felé.

- Jó! – legyintett a barátja türelmetlenül, és eltűnt az ajtó mögött.

Baekhyun megfordult és otthagyta a nappalit. Lassan közelítette meg a másik szobát, mintha attól félne, hogy mégis tartózkodik odabent valaki. A behajtott ajtó előtt nyelt egyet, aztán izgatottan benyitott.

Szóval ez lenne Kyungsoo szobája. Kíváncsian nézett körbe a helyiségben, mert ezer éve látni akarta már. A szoba meglepően rendes és tiszta volt, még inkább, mint a lakás többi része. Az ágy egy kockás pléddel volt leterítve, az íróasztalon pedig egy rakás könyv és jegyzet mellett egy laptop feküdt. Baekhyun elmosolyodott, ahogy a laptopon megpillantott egy felragasztott matricát, ami egy barna, roppant édes kiskutyát ábrázolt. Nem gondolta volna, hogy a fiú ilyen cuki dolgokra is képes. A szoba másik felében még egy ruhásszekrény és egy polc fért el, utóbbin millió könyv és cd kapott helyet, mindez szép sorban elrendezve. A szekrénybe bekukkantva egy csomó fekete ruhát látott.

Annyira tipikus Kyungsoo! – gondolta Baekhyun lelkesen, ahogy még egyszer körbejáratta a tekintetét. Hamar eszébe jutott azonban, hogy jobb, ha minél gyorsabban eltűnnek a helyszínről, ha nem akarnak lebukni, így gyorsan előkapta a zsebéből az mp3 lejátszót, amit hozott, és lerakta Kyungsoo asztalára. Még egyszer utoljára körülnézett, és jól bevéste agyába a szoba képét. Kihátrált a küszöbön, és behúzta az ajtót, majd visszament a nappaliba, hogy szóljon Jongdae-nek.

- Végeztem, menjünk! – mondta a fiúnak, miközben a zenei könyvek borítóit nézegette, amiket valaki otthagyott a kanapén.

- Itt vagyok – jött a válasz, és már félig kint volt Junmyeon szobájából, amikor hirtelen zajt hallottak a bejárat felől. – Ez meg mi?!

- Valaki hazajött! – rémült meg Baekhyun, miközben füleltek. A hangok egyértelműen azt jelezték, hogy az albérlet egyik lakója épp hazaért, amitől szinte földbe gyökerezett a lába. – Most mi legyen?

- Gyere! – cselekedett Jongdae, és elindult vissza Junmyeon szobája felé, ám Baekhyun nem jutott messzire – nagy sietségében megbotlott valamiben, és beverte a térdét a kisasztal szélébe.

- A rohadt… - szitkozódott a fiú összegörnyedve a térdébe hasító éles fájdalomtól. Jongdae már a szobából nézett vissza rá.

- Gyere már, Baek! – sziszegte oda neki, miközben kintről hallatszott, hogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó.

- Nem tudok…

- Gyorsan! Bújj el a kanapé mögött! – módosította elsuttogott tanácsait Jongdae, mert arra talán még volt ideje Baekhyunnak, hogy észrevétlenül elrejtőzzön a bútor mögött, de Junmyeon szobájáig már biztos nem jutott volna el. Baekhyun így is tett: sajgó térddel lekuporodott a kék huzatú dívány mögött, és imádkozott, hogy ne vegyék észre.

Nem volt szerencséje. Nem látta, ki lép be a szobába, mert jóformán lélegezni sem mert, nemhogy megmozdulni. Az illető léptei szaporák voltak, így szinte félni sem maradt ideje, mielőtt lefülelték. Az érkező megtorpant a kanapé mellett, és Baekhyun immár farkasszemet nézhetett egy döbbent Kyungsoo-val.

- Baekhyun! – tört ki a fiú meglepetten. – Te meg mi a fenét keresel itt?!

Baekhyun hatalmasat nyelt, és egyszerre ezer gondolat cikázott az agyában, amiből megpróbálta kinyögni a legértelmesebbnek tűnőt, amivel talán fedezheti ezt a balul elsült akciót.

- Kyungsoo! Szia! – kiáltott fel harsányan, egy hatalmas, elbűvölő vigyort varázsolva az arcára, hogy leplezze idegességét. – Én csak… ööö, izé, tudod azért jöttem, hogy…

- Hogy? – sürgette felvont szemöldökkel Kyungsoo, és a szemeiben megcsillanó nemtetszés láttán Baekhyun egyre kétségbeesettebben keresgélt az agyában valami kifogás után.

- Hogy kölcsönvegyem Junmyeon jegyzeteit! – vágta ki nagy nehezen, le nem hervadó mosollyal, ami viszont látszólag nem hatotta meg Kyungsoo-t. Baekhyun szíve azonban még így is vadul kalapált, hogy ilyen közelségben lehet a „drágalátos szerelmével”, ahogy Jongdae nevezni szokta Kyungsoo-t. – Nem ért rá, hogy odaadja a jegyzeteit… öh, zenetörténetből! Így hát odaadta a kulcsát, és megmondta, hol keressem őket.

- Aha – mondta Kyungsoo olyan hangsúllyal, amiből érezhető volt, hogy nem igazán győzte meg Baekhyun légből kapott meséje. – Én meg már azt hittem, betörtek a lakásba, mivel nyitva volt az ajtó!

- Öh… nem – rázta a fejét Baekhyun. – Csak én vagyok az.

- Azt látom. És megtudhatnám, hogy akkor mégis mit művelsz a kanapé mögött?

Upsz.

- Uhm… elestem? – nyögte Baekhyun, és legszívesebben a fejét verte volna a falba az értelmesebbnél értelmesebb kifogásain.

- Értem – hagyta rá Kyungsoo egy bujkáló mosollyal, majd elfordult, Baekhyun pedig mentális pofonokat osztogatott magának, amiért nem kötözte le magát azon a reggelen az ágyára, amikor eszébe jutott, hogy belopózzon Do Kyungsoo lakásába. Még az is jobb lett volna, mint ez.

Miközben Baekhyun egy belső monológ keretében különböző sértéseket vágott a saját maga fejéhez, Kyungsoo otthagyta őt és átment a saját szobájába, hogy lepakolja a cuccait. Fél perc múlva bukkant fel újra, amikorra Baekhyun már feltápászkodott a bútor mögül és azon agyalt, mégis hogyan hozza ki Jongdae-t a másik szobából észrevétlenül.

- Ez meg mi? – kérdezte, feltartva az mp3 lejátszót, aminek láttán Baekhyun megfagyott.

Jóságos. Atya. Úr. Isten.

Na, ezt most hogy fogja megmagyarázni? Mégis hogy?

- Uh…

- Ha?

- Az a zenelejátszóm – mondta, és igyekezett nem elvörösödni idegességében. – Azt hiszem, kieshetett a zsebemből…

- És megkérdezhetem, hogy mégis mit kerestél a szobámban? – kezdett vészjóslóvá válni Kyungsoo hangja, Baekhyun pedig végleg megbánta, hogy ma idejött.

- Összetévesztettem Junmyeonéval – hazudta. A másik fiú arca rezzenéstelen maradt, így ő még csak megsejteni se tudta, hogy vajon mire gondol épp.

Kyungsoo egyszer csak megmozdult, és Baekhyun éberen leste, mire készül, ám amikor rájött, elöntötte a pánik. A fekete hajú fiú elővett a zsebéből egy fülhallgatót, bedugta a lejátszóba és megnyomta rajta a bekapcsoló gombot.

- Ne! – szólt rá hevesen Baekhyun, amivel megállította a másikat mozdulat közben. – Ne hallgasd meg!

- Miért ne?

- Mert ne… légyszi, add vissza! – kérte Kyungsoo-t szinte kétségbeesetten. Nem bírta volna elviselni, ha a fiú előtte hallgatja meg a lejátszón lévő dolgot, hiszen direkt azért hozta titokban, hogy ne kelljen látnia a reakcióját. Kyungsoo azonban nem hallgatott rá, és csak azért is elindította a zenét.

A lejátszón mindössze egy darab szám volt, így a fiú nem téveszthette el, mit hallgasson meg. Baekhyun lesújtva nézett félre, és teljesen elment a kedve. Ez az egész egy nagy hiba volt, és most még végig is kell néznie, ahogy Kyungsoo meghallgatja a dalt, amit neki írt, és amibe belefoglalta a szánalmas kis érzéseit iránta.

Baekhyun nem mert a másikra nézni, miközben ment a dal, hanem önmagát ostorozta, és legszívesebben a föld alá süllyedt volna ott helyben. Minek írta meg egyáltalán a dalt? Minek vette fel? És legfőképp minek hozta el neki?! Egy címeres ökör volt, egy balfék, egy idióta! Kyungsoo amúgy is utálja őt, hát mégis mit gondolt? Hogy valami ostoba vallomás-daltól ez majd megváltozik? Szeretett volna elbújni szégyenében, de ekkor véget ért a szám, és Kyungsoo kivette a füléből a fülhallgatókat. Komoly, kifejezéstelen arccal meredt rá, Baekhyun pedig csaknem szétrobbant a feszültségtől.

- Szóval csak kiejtetted a zsebedből, ugye? – szólalt meg végül.

- Khm… aha – köszörülte nyugtalanul a torkát a fiú.

- Értem… - bólogatott erre Kyungsoo, és visszaadta Baekhyunnak a lejátszót. A fiú tétován nyúlt érte, és amikor elvette, összeértek az ujjaik. Kyungsoo nem sietett elhúzni a kezét, ami azonban a zavarban lévő Baekhyunnak fel sem tűnt. –Amúgy… nagyon szép dal, Baekhyun. Kicsit nyálas, de szép.

- Igen? – kapta fel a fejét Baekhyun meglepetten, és hiába volt tökéletesen tisztában vele, hogy esélye sincs a fiúnál, mégis dobott egy hátast a gyomra a dicséretre.

- Biztos örülni fog neki, akinek írtad – jegyezte meg Kyungsoo halkan.

- Uh, nem lehetne, hogy befejezzük ezt a színjátékot? – fakadt ki ekkor Baekhyun, mert annyira egyértelmű volt, hogy a dal Kyungsoo-nak szólt és hogy Kyungsoo csak játszik vele. – Lebuktam, oké, de muszáj még szórakoznod is velem?

Kissé feldúlva meredt a fiúra, akinek erre kikerekedtek a szemei.

- Te kezdted, Baekhyun – mondta Kyungsoo meglepően szelíden, és a másik figyelmét ezúttal nem kerülte el, milyen jól hangzik a fiú szájából a neve, ha nem mérgesen, figyelmeztetően vagy unottan hangzik el, mint általában.

- Én csak… tudom, hogy utálsz, és… igazából nem is tudom, mit akartam elérni ezzel az egésszel, mert úgysincs semmi értelme! – indulatoskodott Baekhyun, és mérgesen fújva egyet elindult a kijárat felé, teljesen megfeledkezve Jongdae-ről.

- Állj meg! – szólt rá Kyungsoo, és határozottan az útjába állt, mire megtorpant. – Ha esetleg elmondanád végre, mi ez az egész, akkor legalább nem kéne nekem sem úgy tenni, mintha hülye volnék!

- Nem egyértelmű? – morogta Baekhyun.

- Baekhyun…

- Hagyjuk, Kyungsoo!

- Baekhyun, várj már egy kicsit! – förmedt rá türelmetlenül Kyungsoo a másikra.

- Mi van?!

- Egyszer csak megjelensz az albérletemben, és el se tudom képzelni, mégis hogy jutottál be, de itt vagy, és itt ez a dal is… Mindez elég egyértelmű, de akkor mégis miért tagadsz mindent, ha már egyszer mindezt keresztülvitted?

- Mert nem akarom végighallgatni, ahogy visszautasítasz! – vágta rá Baekhyun őszintén, mélyen Kyungsoo szemébe nézve.

Mindig is kettős érzései voltak a fiút illetően, amelyekkel nehezebben birkózott meg, mint ahogy számított rá. Tetszett neki Kyungsoo komolysága, mert ő világéletében virgonc volt és nem bírta megállni, hogy ne csináljon mindenből viccet. Vonzotta az az odaadás, amivel Kyungsoo a tanulmányait végezte, és imádta a fiú szégyenlős oldalát, ami akkor mutatkozott meg egy félszeg mosoly képében, ha valaki dicsérte. Odavolt azért, de az a széles vigyor, ami akkor jelent meg, amikor valamin nagyon jól szórakozott, még inkább megdobogtatta a szívét. Kyungsoo gondoskodó volt, tehetséges és rendes fiú – de ezen kívül rendkívül magába forduló és sokszor csendes is. Baekhyun ennek pont az ellenkezője volt, és a bolondozásával gyakran elérte a másiknál, hogy rámorduljon, vagy akár veréssel fenyegesse. Baekhyun tisztában volt vele, hogy sokszor idegesíti a fiút, és valószínűleg utálja is őt, de ennek ellenére mégsem tudta elnyomni az érzéseit iránta. Néha őt is idegesítette kicsit Kyungsoo furcsa természete, de ezt figyelmen kívül tudta hagyni.

Byun Baekhyun szerette a kihívásokat, és bármennyire is biztos volt benne, hogy vissza fogják utasítani, azért eljött, hogy bevallja a dolgot Kyungsoo-nak – még ha csak egy buta dallal is. Most már azonban látta, hogy ez az egész egy nagyon-nagy hiba volt, mert sokkal jobban megviselte ez az utolsó pár perc, mint gondolta volna. Azt hitte, Kyungsoo még ha vissza is utasítja, őt ez nem fogja rosszul érinteni, mert számít rá, és majd előbb-utóbb talán el is felejti az egészet. De végignézni, ahogy a fiú meghallgatja a dalát, és most még itt kínozza is… Ez kicsit nehezebb volt, mint hitte.

- Byun Baekhyun, mégis mit csináljak most veled? – kérdezte a fejét csóválva Kyungsoo.

- Engedj haza…? – segítette ki egy tippel a fiút Baekhyun.

- Nem, nem… Na, gyere ide – mondta Kyungsoo hirtelen előrenyúlva, és magához rántotta Baekhyunt a pólójánál fogva, aki meghökkenve bukdácsolt oda hozzá. Egyszerre azon kapta magát, hogy alig van köztük némi távolság, és közvetlen közelről néz Kyungsoo hatalmas, sötét szemeibe. – Az a dal tényleg tetszett – suttogta Kyungsoo olyan kedves mosollyal, amit Baekhyun még sosem kapott tőle, amióta csak ismeri, így talán nem hibáztatjuk őt azért, hogy a szívverése nyomban az egekbe ugrott, és csak Kyungsoo ajkaira tudott gondolni, ami ott volt éppen az orra előtt.

Nem kellett sokat várakoznia, mert Kyungsoo a következő pillanatban megcsókolta. Csak egy rövid, édes csók volt, de éppen elég ideig tartott ahhoz, hogy Baekhyunt levegye a lábáról. Mikor Kyungsoo elhúzódott, egy sóhajjal, és lehunyt szemekkel hajolt felé, hogy még többet kapjon azokból a puha, szív alakú ajkakból, mire a másik felkuncogott, de nem ajándékozta meg őt újabb csókkal. Baekhyun csillogó szemekkel nézett fel Kyungsoo-ra, de még mindig volt valami, amit nem értett.

- Most… most ez mit jelent? – kérdezte végül tétován, összezavarodva.

- Hát nem egyértelmű?

- Kyungsooooo! – vinnyogott panaszosan a fiú, mert valóban egyértelmű választ akart hallani a másik szájából.

- Hát azt jelenti, hogy randizhatunk, ha akarsz, te nehéz felfogású! – bökte oldalba Kyungsoo.

- Most komolyan?

- Igen – mondta a fiú, és rövid puszit nyomott Baekhyun ajkaira, amitől ő csaknem elszédült. Az eseményeknek eme váratlan fordulatára igazán nem volt felkészülve.

- Akkor jó – sóhajtotta boldogan, és elvigyorodott.

- De attól még utállak – mondta még Kyungsoo komolyan, mielőtt újabb csókba vonta az elképedt Baekhyunt.

***

Ezt a történetet egy prompt alapján (olyan kérés az olvasó részéről az író felé, ami nagyjából meghatározza a fanfiction témáját) írtam. Maga a prompt az volt, hogy a „Quick! Hide behind the sofa!”/"Gyorsan! Bújj el a kanapé mögött!" mondatnak benne kellett lennie a történetben. Külön címet nem is találtam ki neki, csak ezt írtam oda elé.